ón-alapú ötvözet, amelyet olyan anyagként használnak, amelyből háztartási edényeket készítettek. A pewter rövid kezelése következik. A teljes kezeléshez lásd: fémszerkezet: ón.
Jóvoltából a Victoria and Albert Museum, London
az ón használata legalább 2000 évvel a római időkig nyúlik vissza., Az ősi ón mintegy 70% ón és 30% ólmot tartalmazott. Az ilyen ón, más néven fekete fém, az életkorral nagymértékben elsötétült, az ólom pedig savas ételekkel érintkezve könnyen kiürült.
a kevés vagy egyáltalán nem ólomtartalmú ón finomabb minőségű, és az antimont és bizmutot tartalmazó ötvözetek tartósabbak és fényesebbek. A Modern ón körülbelül 91% ón, 7,5% antimon és 1,5% réz; az ólom hiánya biztonságossá teszi az edények és ivóedények használatát. A modern ón felülete kékes fehér, ropogós, fényes kivitelben vagy puha, szatén fényű., Ellenáll a sötétségnek, megőrzi színét és végtelenségig befejezi.
a munkadarabot általában öntik, majd további megmunkálással, eszterga bekapcsolásával, égetéssel, néha gravírozással fejezik be. Egyes elemek, mint például a tubák, külön óndarabokból készültek, majd forrasztották össze. Néhány modern ón munkát sajtolással alakítanak ki. A legtöbb ón ötvözetek meglehetősen gömbgrafitos, könnyen megmunkálható. A hideg munka nem okozza a fém megkeményedését ahhoz, hogy lágyítást igényeljen.
a 14.század különböző európai országaiban kifejlesztett ócskavas gyártása. A Pewter-t széles körben használták ételekhez, egyházi edényekhez, dekoratív tárgyakhoz. Mivel a közönséges ötvözet, ón már elsősorban haszonelvű és csak másodlagosan díszítő, használják, ahol a nemesfémek túl drága. Az ón munka gyakran ezüstben emulált mintákat, néhány gátlástalan ón pedig időről időre arra törekedett, hogy ezüstként vagy valami majdnem ezüstként adja át az ón-t., A legtöbb ón munka nem volt díszítve, de néhány elemet (általában csak megjelenítésre) festettek, zománcozott, aranyozott, sőt más fémekkel, például sárgarézzel is beillesztettek.